A magyar kultúra napja

Hívunk és várunk minden érdeklődőt január 22-én, 16 órától a Molnár Antal Zeneiskola központi telephelyén tartandó magyar kultúra napi koncertünkre. Fellépnek a Szabolcsi Bence Zeneiskola, a Tóth Aladár Zeneiskola és a Molnár Antal Zeneiskola növendékei és tanárai. Műsorvezető Tóth Anna, zenetörténész. Helyszín: 1071 Budapest,...

 IX. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny

A Danubia Talents Művészeti Egyesület rendkívüli formában hirdette meg a IX. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyt, mégpedig online formában. A versenyzőknek videót kellett beküldeniük, amelyeket aztán nemzetközi zsűri értékelt. Zeneiskolánkból többen is részt vettek a megmérettetésen. Taraszova Brigitta növendékei, Kovács...

A fény ünnepe

Idén is megtartottuk a Rumbach Zsinagógában A fény ünnepe című előadásunkat. A Molnár Antal Zeneiskola volt és jelenlegi növendékei és tanárai szívhez szóló, pompás ünnepi műsorral örvendeztették meg a közönséget. A fellépők között szerepelt a Budapesti Vándor Kórus is, akik két vegyeskarú kórusművel csempésztek meghitt...

Versenyeredmények

Novemberben tartottá a hagyományteremtő, I. Somlyó Gitárversenyt. A Molnár Antal Zeneiskola diákjai is elindultak a megmérettetésen, ahonnan szép eredménnyel tértek haz.  A 3. korcsoportban Zhang Jixin, Csinády Krisztina növendéke ezüst minősítést ért el. Míg az a 4. korcsoportban Horváth Milán , Hadzsász Mózes növendéke kiemelt...

Vonós szakmai nap

Rónaszéki Tamás, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hegedűtanára szakmai napot tartott a Molnár Antal Zeneiskolában, amely különleges élményt nyújtott mind a tanárok, mind a növendékek számára. A programon zeneiskolánk hegedűtanárai vettek részt 6 növendék bevonásával. A Tanár Úr a növendékeknek félórás órát tartott, ahol...

Szakmai nap a zongoratanszakon

Kárpáti Attila kollégánk 2024. november 7-én megtartott, képekkel és videókkal illusztrált előadása a csembaló történetével foglalkozott, röviden kitérve az erre a hangszerre született kompozíciókra, a hangolás sajátosságaira és a különböző kottázási módszerekre.

Fúvós szakmai nap

Október 24-én, 10 órától fúvós szakmai napot tartottunk zeneiskolánk fuvolatanárainak és fuvolaszakos növendékeinek részvételével. Ez alkalommal a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárát, Sziroczákné Bán Annamária fuvolaművészt kértük fel programunk megtartására. Három diákunk, Lorencz Tamás, Puporka Kitti és...