A hegedű a vonós hangszerek  legmagasabb hangolású, méretre legkisebb tagja, 4 db, kvint távolságra hangolt húrral. A legmélyebb húr (ami tulajdonképpen a hegedűn megszólaltatható legmélyebb hang) a kis G, ezt követi az egyvonalas D-, egyvonalas A-, illetve a kétvonalas E-húr. A vonós hangszerek között a legnépszerűbb hangszer, a szimfonikus zenekarokban a legnagyobb számban van jelen. A hangszert jellemzi a virtuóz játékmód és a széles dinamikai skála. A hegedű tanulása a különböző méretben elkészített hangszereknek hála nagyon korán, már akár óvodás korban is elkezdhető. 

A cselló (gordonka, kisbőgő) egy nagy hangterjedelmű, basszus fekvésű vonós hangszer, mely a család középső tagja. Ez a hangszer is négy húros. A legmélyebb húr a C, melyet a G, a D és az A húrok követnek. A hegedűvel és a brácsával ellentétben, e hangszert játék közben a földre kell támasztani és ülve játszani rajta. Mély hangjai kitűnően betöltik a zenekari basszusszólam funkcióját. A magas regisztere pedig képessé teszi vezető dallamok játszására is. A cselló a hegedű után a legdallamosabb vonós hangszer, amelynek hangja a legközelebb áll az emberi hanghoz. Mivel a tanulóhangszerek gyakran készülnek kisebb méretben, így ez a hangszer is könnyen tanulható kicsiknek.

A nagybőgő a vonós család legnagyobb és legmélyebb tagja. A szimfonikus zenekarok basszusát adja, mivel hangtartománya igen mély. Húrjai a kontra E (ez egyébként a hangszeren elérhető legmélyebb hang), kontra A, nagy D és nagy G. A kottáját basszuskulcsban írják, úgy, hogy a leírt hangokat egy oktávval lejjebb kell értelmezni (lásd kotta a jobb oldalon). Ennek célja, hogy elkerüljék a túlságosan sok pótvonal használatát.  A  hangszer mély hangjai miatt a szimfonikus zenekarokon túl a könnyűzenei és a népzenei együtteseknek is gyakori résztvevője.