A gitár (nemzetközi szó a spanyol guitarra-ból, ez pedig – arab közvetítéssel – a görög kitharából) a húros hangszerek, ezen belül a pengetős hangszerek csoportjába tartozó hangszer. Megszólaltatása pengetővel, illetve ujjal történik. Általában hat húrja van, ezek hangolása E-A-d-g-h-e’. A gitár kivitele szerint lehet klasszikus, akusztikus, elektromos vagy elektro-akusztikus. A hangszer igen népszerű. Szinte minden zenei stílusban képviselteti magát valamilyen formában. mivel igen sokoldalú, hiszen az egyes gitárok típusuktól és zenei stílustól függően betölthetnek szólista szerepet, de megállják helyüket a ritmusszekcióban is. A gitárkészítés – bár napjainkban már tömeggyártásról beszélünk – megőrizte a kézműves hangszerkészítők hagyományait.

A cimbalom két verővel ütve megszólaltatott trapéz formájú húros hangszer, a citerafélék családjába tartozik. Manapság a négy lábon álló, pedállal ellátott jellegzetesen magyar hangszert értjük alatta.
A mai cimbalom őse Ázsiából jutott Európába és különböző neveken (pszaltérium, hackbrett, tympanon, dulcimer) rövid időn belül meghódította a középkori királyi és fejedelmi udvarokat. Magyarországon Mátyás király udvarában említik először, ahol egy kilenc éves kisfiú a király köszöntésére pszaltériumon játszotta a köznép által énekelt dalokat.
A 17-19. századig előkelő társaságokban különös közkedveltségnek örvendett, majd mint népi hangszer élt tovább. Ebben az időben Ny-Európában gyakran emlegették divatos női hangszerként, templomi hangszerként is.
Magyarországon régi változata a pedál nélküli kiscimbalom. A 19.sz végén Schunda Vencel József budapesti hangszerkészítő mester megnövelte a cimbalom hangterjedelmét, lábakkal és hangtompítóval látta el, majd a 20. században idősebb és ifjabb Bohák Lajos fejlesztett tovább. Rácz Aladár cimbalomművész érdeme, hogy a cimbalmot bevezette a hangversenytermek pódiumára.
Zeneiskolánkban a gyermekdaloktól kezdve a barokk és klasszikus szerzők darabjain keresztül a kortárs zenéig megismerkedhetünk a zeneirodalom gyöngyszemeivel akár szólóhangszeren, cimbalomduóban, zongorakísérettel, illetve más hangszerekkel kamarazenélve.

A hárfa húros, pengetős hangszer. A húrok a hangolásuknak megfelelően különböző hosszúságúak, emiatt a hárfák körvonala gyakran háromszöghöz hasonló. A hárfát vagy az egyik, vagy mindkét kéz ujjaival pengetik. A hárfa az egyik legősibb húros hangszer, az ókori kelet legfontosabb húros hangszere a líra mellett. Fejlett változata, a pedálhárfa a nyugati klasszikus zene, a szimfonikus zenekarok egyetlen rendszeresen használt pengetős hangszere. Ezeknél a pedálok használatával a diatonikus hangolású húrok hangmagasságát egy vagy két fokozatban félhanggal módosítani lehet, így a kromatikus hangok is elérhetőek.

Ütőhangszernek azokat a hangszereket nevezik, amelyeket kézzel, lábbal, vagy külön e célra készült szerszámmal, dobverővel, esetleg billentyűs, mechanikus szerkezettel megütve szólaltatnak meg. Ide tartoznak azok a hangszerek is, melyeknél a hangot olyan mozgás – rázás, kaparás, forgatás – által hozzák létre, mely közvetve eredményezi a hangszer részeinek összeütődését. Megkülönböztetünk hangolt és hangolatlan ütőhangszereket, az előbbiek hangjának megfeleltethető valamilyen zenei hang (pl. harang, üstdob, xilofon), az utóbbiakénak nem (pl. cintányér, triangulum, maracas).

Az ütőhangszerek a hangkeltés akusztikai természete alapján lehetnek idiofon hangszerek (például triangulum, xilofon, marimba)
dobok, tehát membranofon hangszerek (például pergődob, üstdob)
megütéssel megszólaltatott húros hangszerek (például berimbau, cimbalom)
ütéssel megszólaltatott aerofon hangszernek (is) tekinthető pl. a ceglédi kanna