Közös hangversenyt tartott a Keszthelyi Festetics György Zeneiskolával a Molnár Antal Zeneiskola

Hagyomány szerint idén is ellátogatott iskolánkba a Keszthelyi Festetics György Zeneiskola több növendékével és tanárával, hogy közös hangversenyt adhassanak iskolánkkal. A rendezvény az intézményhez tartozó Kocsis Zoltán teremben került megrendezésre 2020. február 20-án 17 órakor. 

A műsort iskolánk igazgatója, Szemendri Gábor beszéde nyitotta meg, melyben köszöntötte a Festetics György Zeneiskola tanárait és növendékeit, valamint Bánhidai Tamást, az iskola vezetőjét. A hangversenyen számos színvonalas egyéni produkció mellett, fellépett iskolánk Vonószenekara Leszkovszki Albin vezetésével, és a Fuvolaegyüttes Konkoly Thege Réka irányításával. A hangverseny utolsó műsorszáma előtt a két igazgató köszöntötte egymást, majd virággal köszönték meg a szervező Intézményvezető helyettesek munkáját. A koncert után egy fogadás keretében konzultálhattak a két iskola tanárai egymással. A rendezvény folytatásaként tavasszal iskolánk látogat Keszthelyre, ezzel is mélyítve a két zeneiskola közötti baráti viszonyt.

 

Online jelentkezés a 2020/2021-es tanévre

Hangszereink bemutatása

< 2020 >
május 24 - május 30
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események