Bemutatkozunk

Kiss Tünde, intézményvezető

A MOLNÁR ANTAL ZENEISKOLÁRÓL, mint Alapfokú Művészeti Iskoláról

Budapesten, Erzsébetvárosban, egyrészt az Erzsébet körúti központunkban valamint a VII. kerületben még további nyolc kihelyezett tagozaton nyújtunk zenei alapképzést (hangszeres és elméleti foglalkozásokat) kedvező térítési díj ellenében.

Zeneiskolánk Budapest egyik legnagyobb múltú alapfokú zeneoktatási intézménye. Az 50-es évektől önállóan, több szervezeti formában működött. Kezdetektől a Liszt Ferenc Zeneakadémia gyakorló iskolája, 1968-tól VII. kerületi Állami Zeneiskola. Intézményünk 1989-ben felvette Molnár Antal zenetudós-esztéta nevét, aki a XX. századi magyar zenetudomány meghatározó egyénisége volt. Több neves művész kezdte itt zenei tanulmányait. Több kiváló zenetanárunk előadóként is tevékenykedik a pedagógiai munka mellett.

 

Célok:

  • Intézményünk legfőbb célja a zenei ízlésnevelés, a zeneértő, a hagyományok folytonosságát képviselő, hangverseny kedvelő, öntevékenyen muzsikáló generációk útnak indítása.
  • Másik fontos feladatunk a zenei pályára való felkészítés. Növendékeink közül többen tesznek sikeres felvételit a zenei gimnáziumokba, valamint a Zeneművészeti Egyetemre.
  • Tanáraink gyakorta indítanak növendékeket budapesti, és országos versenyeken.  2003-tól – háromévente – az Oktatási Hivatal felkérésére iskolánk szervezi az alap és középfokon tanulók országos hárfaversenyét.  Nagybőgő és kamarazenei fesztiválokat tartunk, megszólítva Pest megyét és az új „Belső Pesti” tankerület művészeti iskoláit.

Lehetőségek:
A Molnár Antal Zeneiskolában öt tanszakon belül, valamennyi vonós– és fúvós-hangszerre lehet jelentkezni, valamint zongorára és az akkordikus tanszak hangszereire: hárfára, gitárra, cimbalomra, ütőre. Várja a jelentkezőket az elmélet (szolfézs, előképző) és a magánének tanszak is.

A hangszeres tudást növendékeink zenekarokban, együttesekben kamatoztathatják. Az együtt muzsikálással egyik legfontosabb pedagógiai célunk is megvalósul. A vonós és fúvós tanszakon kölcsön-hangszert, a hárfásoknak, cimbalmosoknak, bőgősöknek és ütősöknek pedig gyakorlási lehetőséget biztosítunk. Minden nyáron zenei tábort szervezünk kerületi önkormányzatunk támogatásával.

Büszkék vagyunk régi növendékeinkre, a zeneakadémiai gyakorlóiskolai időkből.

Hosszú a sor: hegedűsök, zongoristák, csellisták és énekesek, Batta Andrástól Perényi Eszteren (kerületünk díszpolgára) és Perényi Miklóson át Szenthelyi Miklósig, de sorolhatnánk hosszan az itthon és külföldön híressé vált zenészek neveit. A kicsit későbbi időkből, a mi növendékünk volt pl. Várjon Dénes zongoraművész (videók, fotók) vagy Gulyás Csilla (hárfaművész, tanár) a Zenetanárok Társaságának elnökhelyettese.

Láthatnak honlapunkon videó beszélgetést Kocsis Zoltánnal, Ránki Dezsővel és Presszer Gáborral, kiket a mi iskolánk indított el a zenei pályán.

Büszkék vagyunk nemrég híressé vált növendékeinkre:

  • a Rising Star első díjasára Várhegyi Lukas Palmirára,  az „első virtuózok” Puporka Jenőjére. A „második virtuózok” díjazottjai közül szintén a mi zeneiskolánkban kezdett tanulni Váradi Gyula és Kökény Tamás is.
  • büszkeségeink, nemzetközi versenydíjas hárfásaink: Borka Hanna (Israel; ma Genfben tanul) Bábel Klára (Olaszország; a Rádiózenekar művésze)
  • a „Fölszállott a Páva” nyertese Ürmös Sanyi jelenleg is nálunk tanul cimbalmozni.

Azokra is büszkék lehetünk, akik a zenei pályát választották, és azokra is, akik amatőrként rendszeresen visszajárnak hozzánk, hogy együtteseinkben örömmel muzsikáljanak, de azokra is, akik pusztán megőrizték a zene szeretetét……..