KODÁLY ZOLTÁN HALÁLÁNAK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT ÜNNEPI HANGVERSENY

ELŐSZÓ – KODÁLY ZOLTÁN HALÁLÁNAK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT ÜNNEPI HANGVERSENYHEZ

Alig egy esztendeje, hogy ünnepelni gyűltünk össze, 2016. március 25.-én, Bartók Béla 135. születésnapja alkalmából, s most ismét muzsikával tisztelgünk, a kortárs, a zeneszerző- zenetudós, népzenekutató barát emléke előtt:
Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára emlékezünk ma- 1967. március 6.-án hunyt el, életének 85. esztendejében. A Magyar Tudományos Akadémia épületében elhelyezett ravatalánál, majd temetésén sok ezer ember kegyelettel rótta le tiszteletét.
Szabolcsi Bence írja róla 1967. március 11.-én: „Amit vállalt, nem kevesebb volt, mint Magyarország újjáteremtése zenében…”

Szeretnék idézni néhány méltatást, visszaemlékezést világhírű muzsikus társaktól:
Yehudi Menuhin: „Hazafi, zeneszerző, tanár – aki mindig a hazai hagyományoknak szín- és formagazdagságában mutatkozik meg. Mindnyájan, akik muzsikálunk, és nem kevésbé, akiknek örömük telik a muzsikában, hálával tartozunk neki.”
Benjamin Britten: „Korunk zeneszerzői közül bizonyára egy sem játszott olyan fontos szerepet hazája zenei életében, mint Kodály Zoltán.”
Ernest Ansermet: „Kodály, mint alkotó Bartók ikertestvéreként jelenik meg előttünk. Kodály művei azáltal tűnnek ki, hogy bennük a magyar zenei nyelv klasszikus stílusban fejeződött ki.”

Kodály Zoltán legfontosabb elismerései: 75. születésnapja alkalmából a budapesti egyetem díszdoktorai sorába fogadta. Kodály 1946- és 49 között volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mellette az Akadémia alelnöke Szent-Györgyi Albert, Nobel díjas orvos- kémikus.
A Nemzetközi Népzenei tanács Elnökeként a jeruzsálemi konferencián tartott előadást 1963-ban.
1964-ben a Nemzetközi Zenei nevelési Társaság budapesti kongresszusán díszelnökké választották.
1966-ban a torontói egyetem díszdoktorává avatták.

 

Kodály Zoltán számára a népzene egyidejűleg tudományos munka tárgya és zeneművek ihletője. Fél évszázados népdalgyűjtő tevékenysége során 235 helységből 5100 népdalt gyűjtött, köztük számos szlovák, román és cigány dallamot. A vezetésével működött Népzenekutató Csoport hatalmas munkája „A magyar népzene tára”.
Szabolcsi Bence zenetudós írja róla: „Kodály egy egész világot látott meg a népdalban – minden műfajt kipróbált vele: az apró idillt, a mulató nótát, a szatírát, a virágéneket, a románcot, a játékdalt, a balladát, a kantátát, s végül a drámát is.”

De lépjünk vissza az időben a kezdetekhez.

Kodály Zoltán Kecskeméten született. 1967 decembere óta így hirdeti városa nagy szülöttjét az állomásépület falán elhelyezett emléktábla:
„Itt született 1882. december 16.-án Kodály Zoltán zeneszerző, aki a magyar népdalt az egész világ által csodált kincsünkké tette és munkásságával az egyetemes emberi kultúrát gazdagította.”
Azonban még pici korában Galántára költözik a család (a mai Szlovákia területére), ahol nagyon erős zenei hatások érik a felcseperedő gyermeket. Erről külön említést tesz majd 1934-ben a „Galántai táncok” partitúrájának előszavában: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók János prímás alatt. Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt.”
De természetesen nem csak a Mihók-banda inspirálja őt. Hátrahagyott feljegyzéseiben így ír:
„Legelső zenei emlékem 3-4 éves koromból, hogy Mozart hegedűszonátáit hallgatom apám és anyám előadásában… De ugyanakkor hallgattam cigányokat is, a konyhában pedig, amit a cselédlányok daloltak. Klasszikus zene és magyar népzene meg népies műzene egyszerre kezdett lerakódni bennem.”
Az édesapa, Kodály Frigyes kiválóan hegedült, az édesanya, Jalovetzky Paulina énekelt és zongorázott. Kecskemétről való elköltözésük oka, hogy az apát Állomásfőnökké nevezi ki a vasúttársaság Galántára- így mindjárt fény derült arra is, Kecskeméten miért az Állomásépület falát díszíti emléktábla -, ugyanezen okból költöznek majd tovább Nagyszombatba.
Idézet Kodály Zoltán „Nagyszombati emlékek” c. írásából: „Tízéves koromban Nagyszombatba kerültem az érseki gimnáziumba. Ott kezdtem el hegedülni tanulni.” majd később: „Magam tanultam meg csellózni, hogy vonósnégyeseket játszhassunk a barátaimmal…”
Természetesen zongorázni is tanul, és még egy új stílus színesíti az ifjú lelkét: „Nagyszombatban új élményforrásra leltem az egyházi zenében”- írja.
„Emlékek”c. írásából: „Gimnáziumi pályafutásom 1900-ban véget ért. Apám és főleg tanáraim is azt tanácsolták, hogy menjek tudományos pályára- én mindenesetre úgy gondoltam, hogy ezzel párhuzamosan folytatom zenei tanulmányaimat… beiratkoztam a budapesti Zeneakadémiára is.”

Zeneszerzés tanára Hans Koessler (1853-1926) volt. Koessler professzor tanítványai közé nem csak Dohnányi, Bartók, Kodály tartoztak, hanem Weiner Leo és Kálmán Imre is.
Kodály a Zeneakadémia elvégzése mellett a Budapesti Tudományegyetemen egyidejűleg magyar-német szakos tanári- és bölcsészdiplomát is szerzett.

Bartók a gimnáziumi érettségi után Pozsonyból Dohnányi Ernő tanácsára iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, ahol Thomán István zongora-, és Koessler János zeneszerzés szakos növendéke lett, 1899 és 1903 között. Életrajzában így idézi fel az 1902-1903-as évek kulturális időszakát:
„Ez időben indult meg Magyarországon az a politikai áramlat, amely a művészetek terén is érezhetővé vált. Arról volt szó, hogy a zenében is valami specifikusan magyart kell teremteni.
Ez az eszme megragadott engem is és ráterelte figyelmemet népzenénk tanulmányozására, helyesebben annak tanulmányozására, amit akkoriban magyar népzenének tartottak.
Hamarosan fölismertem, hogy a tévesen népdaloknak ismert magyar dallamok- a valóságban leginkább népies műdalok; így 1905-ben hozzáfogtam a mindaddig teljesen ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához. E munkámban nagy szerencsémre kiváló zenész-munkatársat találtam Kodály Zoltán személyében, aki kitűnő érzékkel és ítélőképességgel nem egy megbecsülhetetlen útmutatást és tanácsot adott számomra a zene minden terén.”

Bartók, már emigrációban,1944-ben, Amerikában így ír az új magyar zene kialakulásának gyökereiről, egyszersmind maga és Kodály művészetének magyar gyökereiről:
„Azok a zeneszerzők, akik a múltban nemzeti zenei stílust akartak létrehozni, hazájuk paraszti vagy fél-paraszti zenei termékeiben kerestek inspirációt. Alkalomszerűen felhasználták ezeknek az elemeknek egy részét- ritmusokat, motívumokat…, néha még teljes dallamokat is, s beillesztették mindezt egyéni stílusukba… A mi esetünk, modern magyaroké, más. Mi megéreztük a parasztzene hatalmas művészi erejét, annak legérintetlenebb formáiban- azt az erőt, amellyel útnak lehet indítani és ki lehet fejleszteni egy olyan zenei stílust, amelyet még legapróbb elemeiben is áthat ennek a tiszta forrásnak éltető ereje.”

Bartókot és Kodályt is 1907-ben az új, Liszt Ferenc téri épület megnyitásakor nevezik ki a Zeneakadémia tanárának. Kodály 1919-ben Aligazgató, 1945 után Elnök, majd Díszelnök volt. Zeneszerzést 1942-ig tanított, utána népzenét oktatott.
Azt vallotta: „a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze:
1, kiművelt hallás
2, kiművelt értelem,
3, kiművelt szív,
4, kiművelt kéz
Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban…” (1953)

E hosszú élet rendkívül gazdag munkásságát lehetetlen a mai megemlékezésünk keretein belül akár még fölvázolni is. Mi, kis hangversenyünk műsorával arra a területre koncentráltunk, amely számunkra- mind tanárokéra, mind diákokéra – a legfontosabb: Kodály Zoltán zenepedagógiai munkásságára.

Kodály saját gondolatait idézem:
„Életem delén ráeszméltem, hogy a legszebb zenét is hiába, vagyis csak a külföldnek írjuk, ha nem hozzuk előbb a magunk népét olyan karba, hogy meg is értse, amit írunk.
Ezért sok tervemet félbehagytam és énekgyakorlatokat kezdtem írni gyermekek számára.”
„ A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek… így hát magától értetődő, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé. Nélkülözhetetlen!”

A zenei nevelés kodályi alapelvei:
„1, Kisgyermek kortól mindenki számára lehetővé kell tenni a zenei élmény és műveltség megszerzését az iskolában. Jól képzett és elhivatott pedagógusok kellenek, és kellő idő – ideálisan mindennapos énekóra.
2, Csakis művészi érték való a gyermeknek. A kiindulópont a népzene, ahonnan egyenes út vezet a műzenéhez.
3,  A gyakorlati zenei tevékenység alapja az ének, különösen a karéneklés. Fontosabb, mint az elmélet és a passzív zenehallgatás.
4,  A zenei olvasás-írás ismerete nélkülözhetetlen. Legjobb eszköze a relatív szolmizáció – a  „mozgó dó”- ”

Megemlékező hangversenyünk műsorába Kodály Zoltán legszebb olvasógyakorlataiból, a
„Biciniumok” köteteiből és az „Epigrammák” közül válogattunk, valamint, a koncert végén megszólal Kis-, és Nagy vonószenekarunk is Daru Andrea karnagy vezetésével.

A hangversenyen zongorán közreműködik Leszkovszki Albin tanár úr.

Mielőtt a zenének átadom a szót, búcsúzom Kodály Zoltán gyönyörű gondolataival:

„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig,
hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen.
Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni,
hazájának szolgálni tud.
Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb
eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi,
az emberiség jótevője.”

Kiss Katalin
gordonkatanár

(2017. március 10.)

Vélemény, hozzászólás?